Halloween - Short Story

Sziasztok! :) Igazából kicsit megkésve de közzé szeretném tenni Halloween alkalmából az egyik régi történetemet. Jó olvasást, folytatásért katt ide: Halloween evening

xoxo: Looney G.

~1816~

- Mrs. Dewdeny, kérem, semmit se bízzanak a véletlenre! – súgta a selyemruhás finom nőnek, a hatalmas ricsajban a polgármester. Mindenki összegyűlt a városházában. Kisebb pánik tört ki az emberekben, nem tudták, hogy mit várjanak. A polgármester gyengéden megszorította a nő kezét, és mélyen belenézett a szemébe. Aggódott érte. Aggódott, hiszen szerette őt, de ezen a szörnyű éjszakán mégsem lehetett vele. Feladata volt, hogy mindenkit értesítsen a ma történő szörnyűségekről.

Hogy beszüntesse a tömegben kavarodó hangos beszédet, rá ütött a vastag tölgyfa asztal lapjára. Beleremegett a vastag fa, s csendet hagyott maga után.

- Igaz, hogy a bestia, már 2 éve nem zsákmányolt. De lehet, hogy a mai napra várt, hogy ártatlan polgártársaink vérét ontsa. Testvéreim, jól tudjátok mit kell tennetek. Öt órakor mindenki zárkózzon be az otthonába, állataikkal együtt. 2 óra van a sátán eljöveteléig. Hogy megakadályozzuk a bajt, minden család legalább egy töklámpást helyezzen ki a háza elé. Jól tudjuk, hogy a puska nem fog a bestiákon, ha netán valaki kint maradna ebben a pokoli órában…- elcsuklott a határozott férfi hang. A tömeg rémült tekintettel követte a polgármester minden rezdülését. - 16 emberünket gyilkolták le a szörnyetegek. 16 ártatlan embert - feszülten hallgatott mindenki. - Isten segítsen meg bennünket ezen az éjszakán. Most menjünk, készüljetek fel! – ezzel a mondattal berekesztette a gyűlést. Az egész falu megindult, hogy megtegyék az óvintézkedéseket. Bár tudták, ha a szörny előjön Halloween éjjelén nem lehet megállítani.

Leszállt az éjjel. A töklámpások elkészültek, bennük faggyúgyertya égett. Az emberek hittek abban, hogy a fény védelmet ad a pokoli lényekkel szemben. Hogy így nem vesznek el a sötétségben. Az emberek zárt ablakokkal, és zárt ajtókkal készültek fel a legrosszabbra. Teljes sötétség borult a falura, egyetlen egy csillag sem ragyogott fent az égen. A hold is a buja felhők közé rejtőzött, mintha nem akarná látni, mi történik eme éjjelen az emberek világában, csak akkor mutatkozott, mikor a kísérteties fekete fellegek elúsztak előle.

- Maria ne kérlek! Mariaa! - az egyik ház ajtaja kicsapódott, és egy fiatal fehér ruhás lány futott ki rajta. Eltorlaszolta kívülről az ajtót, hogy szülei ne mehessenek utána. Tekintete határozott volt, szívében a bosszú édes vágya forrt. A démoni lények 2 évvel ezelőtt az ő nővérét gyilkolták le. A lányt elevenen megnyúzták, s a maradék vérétől is megfosztották. Holteste az erdő mellett hevert, s az átfagyott húsában, egy vigyorgó tök volt karcolva.  A falu is hallotta, beleértve Maria családja is a lány fájdalmas ordítását, mégsem tudtak semmit sem csinálni. Hajnalban találta meg a nővérét a lány. A saját szemével látta a megkínzott testet… És ma véget akar vetni mindennek.

Egyre közelebb ért sötét, rémisztő, titokzatos fák csoportjához. Minden egyes lépéssel egyre bizonytalanabb lett. Egy pillanatra megtorpant. A bordái alig tudták megtartani a dübörgő ritmusban verő szívét. Erei majd szétrepedtek a hevesen lüktető vérétől. Félt. Érezte, hogy itt a vég. Szőke haját hátulról jeges szél fújta meg. A pupillája tágra nyílt, s teste megfeszült a rémülettől. A mögötte álló alak, óvatosan megcirógatta a szőke tincseket, de várt míg a prédája szembe néz vele. A lány vett egy nagy lélegzetet majd lehunyta szemét,  és szörnyeteg felé fordult…

Fel virradt, de Castlebridge népe nem a megszokott kakas kukorékolásra kelt föl, hanem egy keservesen zokogó nőre. Ordítása szívhasogató volt. Csak is egy anya tudta megérteni ezt a fájdalmas ordítást. Az emberek mind az erdő szélére siettek. Hajnal volt, már nem kellet tartaniuk a rémektől. Az asszony zokogva simogatta az élettelen testet.

- Utat engedjenek. Az Isten szerelmére had megyek már közelebb! - ordította a polgármester, óvatos léptekkel a guggoló asszonyhoz lépdelt, és megszorította a vállát. – Mrs. Dewdeny?!

- Este van, most bújj hozzám ölelj át, így együtt, micsoda boldogság, aludj hát, álmodj a békét nyújtó karjaim között tovább – ismételte a lányának zokogva újra.

- Mrs. Dewdeny… - közelebb lépett a polgármester a nőhöz, most már mellette állt. A levegővétele bent rekedt, és egy szót sem tudott kinyögni a rémülettől. A falu doktora is közelebb merészkedett, de őt is lesújtotta a látvány.

Maria, fehér csipkedíszes ruhája vérben úszott. Karjain harapás nyomok éktelenkedtek  Teste hófehér volt, és merev. Törzséről a hús le volt nyúzva, és szét feszített hús cafatok lógtak le róla a hús le volt feszegetve, s már a csontjait is lehetett látni. Méz szőke fürtjei eltűntek, feje helyett egy gonoszan vigyorgó töklámpás díszelgett…